Csak úgy…….

2009 december 30. | Szerző: akinincs |

A színjátszás történetét feldolgozó könyvet olvasok. A szerző a kőkorban kezdi, a barlangrajzoknál alapozza meg művét. Felemlít két barlangrajzot, amelyeken egy félig ember, félig állat szereplő látható – az ábrázolás célja, az ábrázolt esemény jellege utólag felderíthetetlen. Lehet, hogy rituális tánc, lehet, hogy a sámán testi-lelki átváltozása, lehet, hogy pusztán szórakoztatás. A szerző ezen elmélkedik, én pedig arra gondolok közben, hogy milyen érdekes – az ember az egyetlen, amelyik olykor nem akar ember lenni, hanem játékból, mágikus aktusból állattá változik, bizonyos irányzatokban pedig szent állatot választanak maguknak, illetve egy állattal azonosítják a lelküket……….Természetesnek vesszük, hogy a gyermekünk oroszlánnak, farkasnak képzeli magát, ám tudomásom szerint az oroszlánok és a farkasok csemetéi nem képzelik magukat őzeknek, madaraknak, vagy embereknek.

Nem vagyok különben jó olvasó. Néhány regényt, vagy történelmi művet leszámítva talán egyetlen könyvet nem tudtam módszeresen végigolvasni. Túl impulzív vagyok ahhoz, hogy alárendeljem magamat egy másik ember munkájának. Találkozom a gondolataival, a logikájával, és az máris elragadja a fantáziámat, máris fetárul egy világ, ahol vitatkozom vele, vagy elszaladok a gondolatával egy másik irányba. Azt hiszem, a könyvből a kommunikációt hiányolom, a beszélgetést. Nem tudok csak befogadó lenni. A befogadáshoz kell valamiféle nyugalom. A keresés, a konkrét kérdések megléte már eleve nyugtalanná teszi az embert – türelmetlenné. Másként viselkedik az, aki egy egész vallást meg akar ismerni, mert semmit nem tud róla, és másként az, aki egy konkrét teológiai kérdésre keresi a választ – egyre lapozza a könyvet, “ezt már tudom”, “ez nem fontos”, “ez nem érdekel”, “ez még mindig nem válasz”…………

Máskor azért nem tudom átrágni magamat az egész művön, mert abban a pillanatban, hogy ráérzek a logikájára, ráérzek arra, hogy a szerző már nem fog meglepni, mert az egész köny az összes történetével és példájával ugyanazt a logikát viszi végig, unalmassá válik.

A könyvek is olyanok, mint az emberek. Lehetnek szép kötésben, jó minőségű papírra nyomva, lehetnek vaskosak, súlyosak, bennük milliónyi betű, és fellengzős stílus- mondanivalójuk mégis legfeljebb egy oldal, vagy egy mondat. 

Szeretem a távol-keletiek tömör stílusát. Nem ültek fel a terjedelmesség varázsának, talán megőrizték a tapintatot az írásművészetükben is – nem akarják agyonnyomni az olvasót. A tömörség valójában művészet, a nyugati emberben a tömörség miatti rövidség valamiért mégis lenézést gerjeszt: ha valaki nem ír ezer oldalakat, azt itt nem is lehet komolyan venni. 

Vannak könyvek, amelyek áhitatot váltanak ki belőlem. Csodálattal vegyes áhítatot. A stílus és a tartalom ötvözete, a megnyilatkozó tudás fensőbbsége, amely magát adja el, és nem szorul ködösítésre, nagyotmondásra. Az áhítat azonban nem jelenti azt, hogy el is olvasom.

Azt hiszem, az olvasás aktusát nagyon egysíkúan fogjuk fel. Az olvasás alatt azt értjük, hogy az ember valamiféle nyitottsággal és érdeklődéssel elolvas egy könyvet, valamilyen szinten felfogja, megérti és feldolgozza. Számomra az olvasás sokkal inkább valamiféle találkozás a szerzővel, mely szerzőt itt és most a könyv jelképezi. Bár a szerző valójában nincs jelen, ez a találkozás mégis eleven – ezért nem olvasom el a könyvet, még ha áhítatot ébreszt is bennem.

A találkozás misztérium – lehetne ugyan róla írni, de valójában nem megérteni kell, nem beszélni róla, hanem megélni. Ha valóban találkozom a másik emberrel, akkor látom, magamba szívom a lényét, magammal viszem, és bennem fog élni, eleven lesz az emléke. Akikre nem emlékezünk, akik nem jönnek elő az emlékeinkben csak úgy, azokkal nem is találkoztunk. A találkozásban jelen kell lennie a rácsodálkozásnak, olykor a megrendülésnek is………….

A könyv, az olvasás számomra találkozás, még akkor is, ha ebben a találkozásban a szerzőről idealizált, vagy hamis kép alakul ki bennem – ez a találkozás valódiságából semmit nem von le, sőt! A barátaimat és a barátságaimat sem az minősíti, hogy ismerjük-e egymás teljes munkásságát, minden gondolatát, minden életrajzi adatát, vagy a másikban élő kép mennyire egzakt, tárgyszerű és tényszerű. Valakivel élő és lüktető kapcsolatot kialakítani (a tévedésekkel együtt is) sokkal mélyebb és több lehet, mint szakértőként megközelíteni ugyanazt az embert. A könyv a találkozás színtere. Olvasás közben dönthetünk és választhatunk, hogy mivé válik számunkra a szerző. Giordano Bruno, Kierkegaard, Nietzsche a barátom, pedig nem lennék képes előadást tartani, esszét írni a filozófiai munkásságukról, sőt, még az életükről sem igazán. De ez nem is számít. Megszólítottak, amikor őket olvastam. Lelki közösséget fedeztem fel, talán a sorsukban is láttam valamit……………

Olykor nem a végigolvasás a lényeg, hanem a lehetőség birtokbavétele. Férfiként, ha flörtölök, nem az a fontos, hogy végigvigyem a folyamatot, és szeretkezés legyen a vége. Néha (gyakran) a célbaérés sokkal kevesebb, mint megállni egy határon, tudatosítani, hogy itt és most bármi lehetséges, és ezzel a tudattal továbbmenni. A megvalósítás elrontaná a pillanat szépségét. Egy könyv végigolvasása elrontaná a könyvvel való találkozás élményét és intenzitását……………..

A könyv lényegét nem a tartalma határozza meg.