Egy igazi lázadó története

2009 december 7. | Szerző: akinincs |

 

A kamaszok általában arról híresek, hogy már szinte automatikusan lázadnak a világ ellen, olykor válogatás nélkül szembeszegülve a felnőttek világával. Lázadásukban romlatlan és alantas motivációk egyidejűleg munkálkodhatnak, ám mindig felmerül a kérdés, hogy a közös, csoportos normaként megjelenő lázadás mennyire tekinthető valódi lázadásnak. Ha a lázadás és az engedetlenség normává lesz, akkor elveszíti önkéntes, belülről jövő dinamikáját, vagyis már kényszerré válik. A kamaszt, aki nem lázad együtt a többiekkel, kirekesztés és megvetés sújthatja, így válik egy tekintélyelvű, értéktisztelő felnőttvilággal szembeni lázadás maga is tekintélyelvűvé, és megkérdőjelezhetetlenné.

A kamaszok lázadásának egyik alapmotívuma, hogy levetkőzve a korlátokat, önmagukká válhassanak. Ezt az igényt a média is erőteljesen táplálja (mai példa: Tóth Gabi “médiafilozófus” és “Egyéniség” – Salalla című dala, amely mindent elmond ebben a témakörben). Ami azonban ebből a lázadásból születik, az nem a szuverén, saját belső erőit uraló, döntésképes ember, hanem a saját vágyai, ösztönei által vezérelt szolga, akit frusztrál, ha nem kapja meg, amit akar, gyenge és manipulálható.

A következő történeten keresztül akarom megmutatni, hogy nem minden lázadás romboló, és értékek mentén is lehet lázadni az értékvesztettség ellen.

Laci állandóan azt hallotta otthon a szüleitől, hogy nem érdemes becsületesnek lenni, mert kilopják az ember szemét. Laci szülei vesztesek voltak, akik nem tudták elfogadni a sorsukat, és irigységből, bosszúvágyból másokat okoltak – joggal vagy jogtalanul. Laci ebből megtanulta, hogy a becsületesség a nehezebb út, és felkészült arra, hogy azt választva nem fog boldogulni.

Mivel mindenütt visszahallotta szülei siralmait, úgy döntött, hogy egy ilyen világban az igazi lázadás az, ha ő becsületes lesz, és a tisztes szegénységet választja. Kamaszként még nem tudta persze, hogy a világ nem ilyen végletes, de ez nem változtatott szándéka komolyságán.

Amikor a középiskolában azt tapasztalta, hogy sikk a másik nemet kihasználni, megtaposni, hogy akkor becsüli a többi fiú, ha érzéketlennek mutatja magát, és minél több csajt szerez meg, akkor lázadásból úgy döntött, hogy úriember lesz, és soha nem csap be senkit, soha nem fog hitegetni egyetlen lányt sem.

Amikor azt látta, hogy kortársainál is csak a csoporthoz tartozás és igazodás a norma, akkor ő fellázadt, és minden döntést egyéni mérlegelés útján hozott meg.

Amikor azt hallotta, hogy a műveltség haszontalan, mert nem hoz pénzt, nem hoz hasznot, és csak a gyökerek bújják a könyveket – különös módon ezt nem csak kortársaitól hallotta, dehát bizonyára csak rossz társadalmi közegben élt -, akkor lázadásból eldöntötte, hogy ő olvasott lesz.

Amikor azt hallotta, hogy csak a bolondok dolgoznak, amikor meg lehet élni munka nélkül is, és a boldogulás záloga a diploma, akkor elkezdte tanulmányozni a szakképzési útmutatót, és szülei értetlenkedése mellett kitanulta a műbútorasztalos szakmát, mert abban szépséget és eredetiséget látott.

Amikor azt tapasztalta, hogy a cinikus gondolkodás és beszéd, és általában is a nyegleség, a modortalanság általánossá vált, akkor lázadásból úgy döntött, hogy hinni fog értékekben, beszédét pedig gondosan megválogatja.

Amikor azt látta, hogy sokan panaszolják el, hogy a világ megbolondult, és értékvesztetté vált, de ugyanezen emberek a panaszon és beszéden kívül semmit nem tesznek, akkor rájött, hogy az igazi lázadás nem az, ha siránkozunk, és az esti bor mellett felleltározzuk a válságot, hanem ha teszünk ellene. Ezért lázadásból aktivista lett a maga módján, figyelt a környezetére, és ha tehetett valamit a jobb világért, akkor rögtön cselekedett.

Hossza sorolhatnám még, de lényegtelen. Laci egész életét a lázadás határozta meg, és mivel ő olyan lázadó volt, aki lázadásának kereteit, célját és irányát maga határozta meg, nem pedig a többiek, nem a média, nem a divat, nem a korszellem, törvényszerűen magányos lázadó maradt. Megbecsülve, de elszigetelve.