Napi kocsma

2010 március 13. | Szerző: akinincs |

Mivel érdekel a politika, elég gyakran olvasok a Neten politikai újságokat, és mazoista kíváncsiságból elolvasom a cikkek, publicisztikák alján sorakozó olvasói reakciókat, kommenteket. Egy-egy ilyen élmény rendesen padlóra küld, minden optimizmusomat megingatja.

Általános tapasztalataim a következők.

–A legtöbb hozzászóló funkcionális analfabéta, az elolvasott szöveget rendre félreérti, félremagyarázza, valószínűleg nem képes az egész szöveget összefüggésében, egészében felfogni, leragad részeknél, mondatoknál. Persze a részeket is értékelhetné a valóságos tartalmuknak, értéküknek és céljuknak megfelelően – ám sokszor még itt is elvéreznek.

–Ha túllépek a funkcionális analfabétizmuson, akkor a második legjellemzőbb jelenség, hogy sokan a már előzetes szimpátiá-antipátia alapján értékelik a leírtakat, vagy teljesen elfogadva, vagy teljesen elvetve azt. Már az elején meghozva az ítéletet olvassák végig a szöveget, alig várva, hogy jól elmondhassák a véleményüket.

–A durva, mocskolódó stílus általános. A nem tetsző cikk szerzője rendszerint idióta, hülye, bértollnok, barom, az újságírás szégyene (a masszív zsidózást már fel sem említem).

–Tipikus vád az “értő” olvasó részéről, hogy a szerző nem érvel (ez amúgy sláger, ezt mindenkire rá lehet sütni). Ezt természetesen gyakran kioktató hangnemben, tömören fejti ki az olvasó, anélkül, hogy érvelne, és alátámasztaná az álláspontját. Tényleges vita egyébként még az olvasók között sem folyik, rendszerint beolvasnak egymásnak.

–A netes véleményezés múlandóságának köszönhetően a néhány érvelő, gondolkodó hozzászóló gyorsan elsüllyed a kocsmai hangok áradatában.

–Jellemző még egyfajta műveletlenség, amely senkit nem gátol, hogy olyan dolgokban tegyen kinyilatkoztatást, amiről, értő szemmel olvasva a véleményét, egyértelmű, hogy lövése sincsen. Tudós tudatlanságát természetesen nagy hévvel hajlandó megvédeni (“Súlyos tévedéseim mellett (ahogy Te látod) továbbra is kitartok….”). 

-Valójában nem lenne gond a műveletlenség, a tájékozatlanság. Van a gondolkodás képességének ugyanis egy olyan alapvető, elvárható szintje, amikor az ember még olyan kérdésben is tud hitelesen fogalmazni, amihez nem ért, ugyanis több oldalról tudja látni ugyanazt a problémát, és ha a válaszokat nem is, a szükséges kérdéseket és szempontokat meg tudja fogalmazni. Valójában a módszer mindig fontosabb, mint a tényanyag ismerete, ami pótolható. Csakhogy, sajnos, a legtöbb véleményező nem tud gondolkodni. Annyi mondható el mindössze róluk, hogy van “véleményük” a dologról, amit áthat valami buta pökkhendiség. Nem képesek több szempont szerint körbejárni egy kérdést, nem látják át az összefüggéseket, még azt az alapvető felismerést sem birtokolják, hogy egyszerre akár több megközelítésnek is lehet létjogosultsága, mert a legtöbb ügy közös vonása, hogy nem áll rendelkezésre minden tény, sok a bizonytalanság, amit intuitív, spekuláló módon kell kipótolni.

-Sajnos nem csak a leírt szöveget nem képesek értelmezni, nem csak gondolkodni nem tudnak, de még a saját véleményükkel sincsenek tisztában. Nem képesek felmérni, hogy mit jelent, amit leírnak, abból mi következik. Egy jó gondolkodó, akár a jó sakkozó, több lépéssel előre tud gondolkodni – tehát végig tudja vinni magában, hogy amit mond, az mit jelent, milyen problémákat vet fel, és milyen ellenvetéseket provokálhat. Erre a többség képtelen – amire képes, egy mondat erejéig gondolkodni. Ezért a többség gondolkodásának maximuma a jelszavak és a jámbor óhajok szintjén történő véleményalkotás.

Ezeken a politikai fórumokon szerzett tapasztalatom nem tér el jelentős mértékben az akár itt megszerzett benyomásaimtól, de még a valódi életben látottaktól sem, és ha önkínzásnak minősül is az, hogy olvasom ezeket a hozzászólásokat, annyiban mégis hasznosak, hogy folyton önvizsgálatra késztetnek. Nem akarok olyanná válni, mint amit a többség ezeken a helyeken felmutat.

Bevallom, egy kicist mindig megpróbálom belelélni magamat az újságíró helyzetébe, aki bizonyára szembesülve az olvasói reagálásokkal, elveszíti a hitét, hogy van értelme annak, amit csinál. Szerintem ha újságíró valaki, az első, amiről le kell szoknia, hogy elolvassa a reakciókat.