A dolgok természete
2010 március 2. | Szerző: akinincs |
A következő idézet egy filmből származik, Akira Kurosawa “Az árnyéklovas” című alkotásából, amely természetesen a szamurájok korában játszódik. A jelenet értékéből semmit nem von le, hogy pusztán egy filmben történik, ha valóságosnak tudjuk elfogadni. Akár meg is történhetett.
A nagyúr a fogadótermében kesereg, mert éppen hódító hadjáratot folytat egyik riválisa ellen, ám szövetségesei a télre, és embereik fáradtságára hivatkozva félbehagyják a várostromot, és a győzelem kapujában eltávoznak. Nélkülük nem lehet folytatni a harcot, és a nagyúrnak is vissza kell vonulnia. Mindezt haragosan meséli el legfőbb és legöregebb tanácsadójának, megtoldva, hogy ezt az egészet a személyét érintő árulásként tudja értelmezni. A tanácsadó a következőket válaszolja:
“Hány éves vagy, uram? 53? Még mindig úgy beszélsz, mint egy ötéves gyermek. Az emberek összegyűlnek, szétszóródnak. Elmennek jobbra vagy balra érdekeiket követve. Ez nem meglepő. De erre téged ilyen állapotban talállak itt. Ilyen beszűkült látásmóddal ne is álmodj az uralkodásról! Menj vissza a tartományodba! Olyan vagy, mint egy hegyi majom. A hegyekben kellene mogyorót gyűjtögetned……….”
Egy más világot idéz, de ugyanebben a szellemben, G. B. Shaw “Caesar és Cleopatra” című darabjában az a jelenet, amikor bevádolják Caesar előtt Cleopatrát azzal, hogy kihasználja Caesart, és csak a saját hatalmát akarja növelni, és csak arra vár, hogy Caesar visszatérjen Rómába. Caesar a döbbenet legkisebb jelét sem mutatja, mire a vádló, aki kenetteljes, ünnepélyes és dühös, számonkéri Caesart, hogy “Téged nem háborít fel az árulás?”. Caesar azt feleli, hogy “ugyan mi dolgom nekem a felháborodással? Talán háborodjak fel, hogy a szél a hajamba túr, vagy megbotlom a küszöbön?”. Az esküdöző, ártatlanságát hangoztató Cleopatrának pedig azt mondja, hogy hiába esküdözik, mert a vád igaz, és mindez természetes is, fordított helyzetben ő is így gondolkodna………
A nagy vezetők sajátja, hogy nem álomvilágban élnek, viszont a mély emberismeretük nem cinizmust, hanem bölcsességet eredményez.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: