A szuverén ember

2010 február 19. | Szerző: akinincs |

Felnőtt több nemzedék, amely a vallásról (is?) csupán annyit tud, amennyi a média és a politika révén átszivárog.

A filmekben a pap rendszerint gonosz, öreg, arrogáns, bibircsókja van, csúnya, türelmetlen, fanatikus. Gyakran inkvizítor, aki maga is tudja, hogy hazudik, ám a hatalom logikája alapján elítéli a szegény szabadgonolkodó hőst. Általában bujálkodik, korrupt, a hatalmasok kiszolgálója.

Ha a filmekben a pap esetleg mégis pozitív figura, akkor legfeljebb Assisi Szent Ferenc lehet, vagy hozzá hasonló jótét lélek, aki még az Egyházzal is szembekerül, és alakjába bele lehet vetíteni valamiféle liberális szabadságszemléletet.

Szóval felnőtt több generáció, akiben felszínes információk alapján van egyfajta elutasítás a papokkal szemben. Ehhez társul még egy szélsőségesen individuális hajlam, amely a hierarchiát, a tekintélyt élből utálja. Ennek az embertípusnak a beállítódását erősen meghatározza mindaz az információ, világnézet, amely a médiában megjelenik, megjelenítődik- mindebben pedig sok az egyoldalúság, a manipuláció, a rosszhiszeműség, a felvilágosult gőg (a tudomány szembeállítása a vallással).

Alapvetően nem kárhoztatok senkit azért, mert tudatlan bizonyos kérdésekben. Farízeus lennék, ha ezt tenném, mert én is tudatlan vagyok – a tudatlanság egyébként is csupán állapot, amin változtatni lehet. Ami viszont kétségtelenül türelmetlenné tesz, az a szuverén vélemény hiánya. Egyszerűen nem veszik észre emberek, és nem is tartják ellentmondásnak, hogy véleményük, gondolatuk bizonyos kérdésekben semmiféle szuverén értékkel nem bír, mert csupán szajkózzák, visszamondják azokat az érveket, gondolatokat, amelyeket a külvilág, a modern világ sugall nekik. Véleményük nem saját munka, utánajárás révén kiérlelt szuverén ítélet, hanem visszfény csupán – mindezek mellett és mindezek ellenére áthatja őket annak a tudata, hogy ők szuverén egyének. Ezt nem bírom elviselni.