A parton millió kavics hever, melyek formailag lehet, hogy mind különböznek, és így egyedinek tekinthetőek, mégsem akad senki, aki a kavicsot értéknek tartja. Sok van belőle, könnyen pótolható. A különbözőségük a sokaságuk révén értéktelenné válik, ráadásul a lényegen, hogy mind kavics, és így lényegében egyforma, nem változtat. Amiből sok van, az mindig értéktelen. Ha a különbözőségből van sok, ha az az általános, akkor a különbözőség lesz értéktelenné.
Azt láthatjuk az érték világában, hogy a nemesfém, a drágakő ritkasága révén értékes. A kavicsnál sokkal értékesebb. Mégis, abban a formában, ahogy a természetben előfordul, két aranyrögöt, két darab gyémántot legfeljebb a tisztasága különböztethetne meg egymástól, ám párjukhoz képest nem rendelkeznek többlettel, ezért ugyanazon az áron lehet őket értékesíteni.
A gyémántnak, az aranynak a kavicshoz képest megmunkálhatósága révén nagyobb a potenciálja. Szélesebb skálán adható hozzájuk plusz érték. Egy anyag jellegénél fogva hordoz magában lehetőséget.Ugyanaz az aranyrög alkalmas egy átlagos gyűrű, nyakék elkészítésére, ám ugyanúgy lehet belőle művészi dísztárgy, amely, bár ugyanolyan tisztaságú, ugyanolyan súlyú aranyból készült, a sokszorosát érheti az ékszernek (ugyanaz, és teljesen más).
Akármerre fordulunk tehát, azt láthatjuk, hogy a különbözőség önmagában nem érték, ahhoz, hogy igazi értékké váljon, kell valami hozzáadott szellemi munka, formálás, jelentés. Ezért változatlanul azt mondom, hogy pusztán a fizikai, lelki különbözőség, pusztán az, hogy nincs két egyforma ember, nem érték, csak adottság (lehetőség?).