Elengedni a pillanatot
2010 január 9. | Szerző: akinincs |
El kell engedni a kényszereket, az elhatározásokat. Meg kell tanulni, hogy az igazi öröm inkább fakad a spontán cselekvésből, mint a kötelességszerű ragaszkodásból korábbi elképzeléseinkhez.
Ha megmozdul az emberben valami késztetés, kíváncsiság, érdeklődés, tenni akarás, akkor rögtön cselekedni kell, de ha nem talál kellő visszhangra, akkor rögtön tovább kell lépni. Abban a pillanatban, hogy megbicsaklik a belső feltétlen és őszinte öröm és törekvés, amely életet adna az ötlet megvalósításának, le kell zárni.
Nincs nagyobb élmény, mint amikor a belső szándékunk kedvező körülményekkel találkozva szinte magától, akadálytalanul bomlik ki. Amiért harcolni kell, és itt a kellen van a hangsúly (vagyis azon, amikor az ember magát hajszolja és sarkallja kitartásra egy jövőbeni cél érdekében), az másfajta örömet okozhat, de sohasem igazi. Valójában csak az a miénk, amit ajándékba kapunk. Amit megszerzünk, kiharcolunk, azt csak birtokoljuk – és ezért bármikor elveszíthetjük……………..
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Kedves Fülöp!
Kérlek, ne légy bús, rád mosolyogtam, légy szíves mosolyogj vissza!
Igen, hűség……….hűtlenhűség.
:-)))
Amikor belső szándékunk nem találkozik a kedvező körülményekkel, akkor meg kell elégednünk azzal a másfajta, nem annyira igazi örömmel. Tisztességesebb.
Mindig belém láttál. Tenéked magyarázzam?
Már vágtázok.