Barátok?

2009 december 11. | Szerző: akinincs |

 

“Már öt éve vagyunk barátnők, de még egyszer sem jött el hozzám.”

A fenti mondatot egy pityergő lány panaszolta, miután összeveszett barátnőjével. A mondat meglehetősen sűrű és tartalmas azoknak, akikbe mélyen belevésődött egy olyan barátság (szerelem) minden fájdalma, amely során a két fél nem egyformán fordul a másik felé.

Nézzük hát, miről mesél ez az egyetlen fájdalommal telített mondat:

“Szeretem őt, de gyakran úgy érzem, hogy nem is vagyok fontos a számára. Csak vagyok. Meghallgatom őt, és szívesen hallgatom, mert sziporkázik, mert eseménydús az élete, de soha nem jutunk el addig, hogy megkérdezze, velem mi van. Soha nem érdeklődik igazán, nem fordul felém teljesen……… Ha megkérdezi is, hogy vagyok, a válaszom alatt már gondolkodik, és mihelyst befejeztem, már magára tereli a szót………

A programjaink. Ja….persze, hívni szokott, de mindig oda megyünk végül, amit ő talál ki. Soha olyan helyre, ami engem érdekelne… A múltkor is mondtam neki, hogy van egy filmem, ami neki szól, ő is élvezné, jöjjön el hozzám, és nézzük meg. Azt mondta, hogy tudhatnám, ő nem filmes, de majd gondolkodni fog. Csak mosolyogtam, pedig nagyon fájt, mert nem a filmet kellett volna megnéznie, hanem azt, amit én találtam neki, amit én érdekesnek látok. Kíváncsinak kellett volna lennie, legalább egy próba elejéig. Ha unja, és félbehagyjuk, nem baj, de legalább megpróbált volna érdeklődni az én világom iránt is…….csak az volt a fontos a számára, amit ő érez, szeret, gondol….mindezt mindig előszeretettel ecseteli..

Amikor lebetegedtem, nem hívott fel, hogy vagyok. Amikor meggyógyultam, és újra találkoztunk, nem kérdezte, hogyan éreztem magamat. Egy hét után valamiért eszébe jutott, hogy beteg voltam, és megkérdezte, hogy meggyógyultam-e. Majd ismét témát váltott………………..mindig minden csak róla szól………”

Amit a lány szájába adtam panaszként, azt sokan érezhetjük bizonyos emberekkel kapcsolatban. Én is éreztem már, és tudom, hogy velem kapcsolatban is érezték. A panasz természetesen soha sem fedi fel a teljes valóságot, mert a panasz a felgyülemlett sérelmek összesűrűsödése. A panasz félrevezető, mert ha csak a benne foglaltakat néznénk, akkor joggal mondhatnánk, hogy az ilyen kapcsolatnak semmi értelme. A panasz azonban nem beszél arról, hogy vannak örömteli pillanatok, hogy van egy közös lelki harmónia, egy érzés, hogy a másik jelenléte természetes, kívánatos.

A panasz azt sem mondja el, hogy jó dolog szeretni valakit, rá gondolni, és törődni vele. Még ha ez valamennyire egyoldalú is, és sajnos azt kell mondani, hogy nagyon ritka emberi kapcsolat az, amelyben kiegyenlítődés és harmónia uralkodik, rendszerint az egyik fél mindig többet tesz, érez, mint a másik.  

A történet másik része, hogy vannak dinamikus, aktív, “pörgő” emberek, akikre egy bizonyos fokú önzés jellemző. Túlzottan a saját terveik és történeteik kötik le őket, ki akarják beszélni magukat, és kevéssé figyelnek a többiekre. Nem csak a kölcsönösség alapján szerveződhetnek ugyanis barátságok (szerelmek), bár kétségtelenül azok a legstabilabbak. Az ilyen alá-fölé rendelt ismeretségek lényege, hogy az egyik embernek hallgatóságra, udvartartásra, némi rajongásra van szüksége, a másiknak pedig arra, hogy a “barát’ tervein, álmain, életén keresztül egy vágyott és számára idegen világ részese lehessen. Tehát valamilyen kölcsönösség itt is van, amely egyoldalúsággal párosul, hiszen egy főszereplő van, és sok statiszta (ezt a felállást leginkább lányok-nők esetében tapasztalom, amikor egy sikeresnek, trendinek, vonzónak tartott nő köré rajongó barátnők szerveződnek – a jelzőket itt kétértelműen használom, lehet mögöttük valós teljesítmény, vagy olcsó egoizmus, felszínesség és törtetés, ld. Vadmacs, Szamóca).

Az egyoldalúnak ható kapcsolatokban az a csapda, hogy nem csak elvesznek, nem csak rombolnak és fájdalmat okoznak, de adnak is, ezért nehéz őket lezárni, felszámolni. Pedig, mondom a mai fejemmel, jobb lezárni őket. Az olyan kapcsolatokban, amelyeket egy vissza-visszatérő frusztráltság, megbántottság kísér, a végösszeg úgyis negatív lesz.