Elveszített barátságok

2009 december 6. | Szerző: akinincs |

 Volt egykor két barát. Nem voltak klasszikus, a nagykönyvben leírtak szerint barátok, de számíthattak egymásra, és sokat beszélgettek. Egy szép napon gondoltak egyet, és hogy feltárják a lelküket egymásnak, filmet cseréltek. Mindketten elhozták azt a filmet, amely számukra a legfontosabb volt, amely kifejezte életüket, világlátásukat.

Sokan vagyunk úgy, hogy rendelkezünk ilyen különleges élménnyel, amely különbözik a pozitív élményektől általában. Egy film, egy vers, egy könyv, egy példakép. Nem pusztán szeretjük, annál sokkal többet jelent a számunkra: célt, életünk jelképét, mintát.

Ennek a két embernek is ilyen fontos volt a saját filmje. Szorongva és kíváncsian várták hát, hogyan fogadja a másik lelküknek ezt a darabját.

Amikor legközelebb találkoztak, mindketten zavartak voltak. Mindkettőt sokkolta a film, a szembesülés azzal, hogy a másik legbelsőbb világa idegen, taszító és ellenszenves. Röviden megbeszélték hát a látottakat, de mert kínos volt mindkettőnek a másikon érezhető idegenség és elutasítás, nem is húzták sokáig. Némi felszínes és egyre távolodó beszélgetést követően elváltak, majd nem keresték többet egymást.

Megmutatni valamit, ami igazán fontos számunkra, kockázatos, mert egy ilyen fokú intimitás és feltárulkozás esetén az ember sérülékennyé válik, és kapcsolatok mehetnek rá a nem kedvező fogadtatásra. Nagyon fontosak a határok, a szűrők, hogy mikor és kit engedünk magunkhoz, és milyen mértékben. Ha csalódás ér bennünket, az sokszor inkább jelzi, hogy rosszul mértük fel a lehetőségeket, a másik képességeit.

A szeretet prófétái ilyenkor áradozhatnak megértésről, megbocsátásról, arról, hogy egy filmnél sokkal fontosabb a másik ember, de ők sekélyesek és hazudnak – magukat is ámítják. Semmi sem fontosabb annál, hogy a titkos benső életünk, az, amik igazán vagyunk, kellő fogadtatásra leljen. A film itt csupán jelkép, az identitás megtestesülése.

Azok hazudnak, akik egy ilyen törés után igyekeznek úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Mindig rendkívül fontos, hogy levonjuk a konzekvenciákat, és ami halálos sebet kapott, azt ne élesztgessük folyton, hanem hagyjuk meghalni, elmenni, lezárulni.