Ahol nincsen

2009 december 2. | Szerző: akinincs |

Az elmúlt nagy háború visszaemlékezéseiben van egy vissza-visszatérő motívum, amelyről katonák számolnak be. Ott a vérzivatarban, az üszkös romok között hasalva nem látták Istent.

Ez nem is jó megközelítés, mert nem egyszerűen nem látták, hanem azt látták, hogy nincsen. Hogy ott nincsen. Fájóan üvöltött a hiánya, a nemléte, a távolléte. A haldoklók kétségbeesetten keresték tekintetükkel, hogy belekapaszkodjanak, az élők szíve pedig megkeményedett a félelemtől, mert ő nem volt sehol.

A vallások általában Istent mindenütt jelenvalónak mutatják be, a katonák tapasztalata azonban éppen arról szól, hogy van olyan hely a világon, ahol Isten egyáltalán nincsen, nem érzékelhető.

Ebben a szituációban a mélyen hívő emberek is csak várakozni és remélni tudtak. Istent ők sem képesek belelátni az ürességbe, a nincsbe, de lelkierejüktől függően remélhetik, hogy majd visszatér, hogy van, hogy nem csak illúzió volt, amikor még érzékelték az életükben. Várakozás és ima. Az ima maga a várakozás.

Nem csak a katonák tapasztalták ezt, hanem akkor sokan, civilek, deportáltak – vagyis a kiszolgáltatottak.

Ezekben a helyzetekben az ember olyasféle elhagyatottságot tapasztal meg, amely semmihez sem fogható. A negatív törpeélmény. Azt talán sokan ismerjük, amikor valami fenséges, csodálatos, hatalmas szépség mellett egészen picinynek érezzük magunkat, ám mégsem megsemmisülünk, mégsem negatív az élmény, hanem inkább építő. A megszemlélt szépség betölti a lelkünket.

Ennek az élménynek létezik azonban a negatív párja. Amikor olyasmivel szembesülünk, ami nálunk hatalmasabb, ám átzúg felettünk, eltapos minket, széttöri mindazt a pozitívumot, ami emberségünket megalapozza.

Ilyen monumentális tapasztalás a háború, vagy amikor az embert egy személytelen hatalmi gépezet maga alá gyűri.

A modern kor azonban új helyzetet teremtett. Már nincs szükség arra, hogy háborúba csöppenjünk, vagy deportáljanak minket. A mai világ alaphelyzete, hogy Isten nincs sehol, és az embert magára hagyták. Miként a háborúban az egyéni túlélés a legkézenfekvőbb cél, addig most is ez a legtöbb, amit magunk elé lehet kitűzni.

Zeneajánló: Hová tűnt a sok virág?