Csupán tükör

2009 november 27. | Szerző: akinincs |

Erik szüntelen figyelem, kifelé fordulás. Egész lénye érzékeny műszer, amellyel a külvilágban zajló eseményeket rögzíti. Olyan dolgokat vesz észre, amelyek másoknak elkerüli a figyelmét, ezért gyakorta kérik ki a véleményét. Éleslátása miatt kevés illúzióval él, nem tud álmodni – csak alternatívákat képes felvázolni.

Ha belecsöppen egy társaságba, szinte rögtön, misztikus módon fel tudja térképezni az ott uralkodó viszonyokat, és ami fő, mindezt lényegretörően meg is tudja fogalmazni.

Rendkívül okosnak tartják, ám valamiért mégsem képes arra, hogy szeretetet ébresszen önmaga iránt. Az okosságán és lényeglátó érzékenységén túl ugyanis Erik nem létezik. Folyton analizál, folyton rögzít, folyton ráérez. Amikor meg kell nyilatkozni, akkor mindig elemzőként beszél, külső szemlélőként – és pont itt van a lényeg! Erik folyton kívül van mindenen, még a saját életén is. A saját életét is külső nézőpontból elemzi, ezért szinte nincs emberi reakciója, szinte nincs egyénisége. Nem tud jelen lenni a másik emberrel való kapcsolatban.

Erik egy hatalmas tükröződő felület, amelyben mindig csak a világ, a másik ember arca látható, de az övé el van rejtve – vagy nincs is. Erik a láthatatlan ember, akinek nincs személyes léte. Erik a figyelő szem szív és lélek nélkül. Erik a jellegtelen értelem. Soha senki nem tudta belerángatni őrültségbe, soha nem volt részeg, soha nem követett el bűnt, butaságot. Erik azonban nem úr, nem polgár, nem tartása van, tehát nem valamiféle nemességből és előkelőségből maradt érintetlen. Ha ugyanis kifinomultságból tartaná távol magát a közönségességtől, akkor lenne karaktere. Erik azonban a karakter nélküli szürke okosság, aki fejben él meg mindent, és már nincs rá szüksége, hogy meg is valósítsa azokat. Fejben végigjátssza a kapcsolatait, a döntéseit, és kész.

Ez Erik életének tükre.