Elmélkedés a csodáról

2009 október 13. | Szerző: akinincs |

Mint a legtöbb hittel-természetfelettivel kapcsolatos fogalomhoz, ehhez is sok tévedés, előítélet kapcsolódik, felvilágosult körökben pedig illik lenézően beszélni róla……. Megpróbálok hát néhány tévedést helyretenni.

Leggyakrabban azt hiszik (az ellenzői), hogy a csoda megszakítja a természet rendjét, felülírja a törvényeket. Ebből kiindulva ami természetes folyamattal magyarázható, azt nem tartják csodának, és mivel természetellenes jelenséget nem tapasztalnak, a csoda létének kérdését le is zárják a maguk számára.

Ez a (téves) logika tipikus esete annak, amikor valaki nem egy fogalom tényleges jelentése ellen küzd, hanem a saját maga kialakította képzetekkel viaskodik. Az elfogulatlanság azt jelentené, hogy először tisztába jövök egy fogalom jelentésével, majd a tényleges jelentéshez alakítom ki a viszonyt.

Teljesen téves elképzelés azt hinni, hogy ha valaki természetes és köznapi módon gyógyul meg a rákból, vagy (a példa kedvéért) isteni kegyelem folytán, az orvosi szempontból különbözőképpen valósul meg. A csodálatos gyógyulás is természetes folyamatok révén történik, tehát a tudomány legjobb esetben is csak annyit diagnosztizálhat, hogy egy gyógyulás szokatlanul gyorsan, vagy minden valószínűség ellenére ment végbe – a csodának azonban nem előfeltétele sem a gyorsaság, sem a valószerűtlenség.

A csoda nem lefolyásában, hanem kiváltó okában különbözik a nem csodától.

A fentiekből következően az is elhibázott elvárás, hogy a csoda objektív igazolást nyerjen. A csoda ugyanis szubjektív tapasztalás, a hit visszaigazolása. A hívő – aki mivel hívő, természetfeletti hatalmat tételez, tehát betegség esetén is hozzá imádkozik – a gyógyulását akkor is csodának és kegyelemnek tarthatja (jogosan), ha nem volt benne semmi rendkívüli. Ugyanis a hit révén a saját életét és halálát sem esetleges és önkényes dolognak tartja, hanem egy fensőbb hatalom akaratának.

A csoda léte és tapasztalása tehát hitből fakad, és lényegében lelki esemény, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik a fizikai sík történéseihez. Az orvos ugyan beszélhet immunrendszerről, önszuggesztióról, ismeretlen mechanizmusokról, de a kiváltó okot, tehát hogy volt-e szellemi erő a folyamat kezdetén, soha nem fogja tettenérni (Isten nem hagy ujjlenyomatot). Az (orvos)tudomány ezért nem képes a csodát sem cáfolni, sem igazolni.

A csoda, ha objektív esemény lenne, akkor sem lenne vizsgálható tudományosan, mivel nem ismételhető meg tetszőlegesen laboratóriumi körülmények között, nem lehet előrejelezni, nem lehet megrendelni. Tehát amire a tudomány képes lehet, az utólagos vizsgálódás, semmilyen eredményre nem vezethet, mivel már leszögeztük, hogy a csodálatos gyógyulás is természetes módon megy végbe.

Valójában a “hitetlenek” kapaszkodása az “objektíve” és “racionálisan” igazolható tényekbe nem abból fakad, hogy tudásukat biztos és kétségbevonhatatlan alapra akarják helyezni, hanem abból, hogy a csoda (és a természetfeletti) lehetőségét teljesen ki akarják zárni. Nem az a baj azonban, hogy nem hisznek valamiben – hanem az, hogy elutasításukat ojbektívnek és racionálisnak akarják beállítani, holott nem az. Ez is csak mítosz……..

A tudomány fejlődésével párhuzamosan nem azért csökkent (valójában nem csökkent) a csodák száma, mert a tudás gyarapodásával amit korábban csodának véltek, isteni cselekvésnek, azt mára meg tudják magyarázni (lényegében csak látszólagos, hogy meg tudják magyarázni), hanem mert a racionalizmus a csodára és csodálkozásra (a kettő összetartozik) való nyitottságot felszámolta, és a hitet felesleges óvatosságra kényszerítette.   

(folyt. köv………..talán………)