Modern tolerancia
2009 október 11. | Szerző: akinincs |
Majd húsz esztendeje hallgatom, ahogy a modern vallástalan, vagy valláson kívüli ember megfogalmazza, hogy mit jelent számára a tolerancia:
“A hit az jó dolog, és én tisztelem is mások hitét, de csak addig, amíg az magánügy marad. Hihet bárki bármiben, ha az megmarad lakásának falai között. Jöjjenek össze titokban, ne zaklassanak másokat, ne hozzanak létre szervezeti keretet, ne legyenek papjaik, ne akarjanak téríteni, ne képviseljék fennhangon az értékrendjüket! Egyáltalán, legyenek láthatatlanok, legfeljebb egy beszélgetés során, ha van rá érdeklődés, meséljenek hitükről, színesítsék ezáltal is a társalgást. Ne ítéljenek meg senkit és semmit, mert ahhoz már nincsen joguk! A hitet tudom tisztelni, és jó is az, amíg nem beszél csodáról, feltámadásról, istenekről, mert ez mind irracionális és buta dolog. A hitet babonának tartom, amúgy nincs vele semmi bajom. Bezzeg a papokkal! Milyen jó is lenne a papok nélküli vallás – még talán én is csatlakoznék egy ilyenhez! De a hitet azt tisztelem.”
Jobban tudom tisztelni a muzulmán fundamentalistát, aki felrobbantja magát a Sátán elleni harc jegyében, mint ezt az elkenős maszatolást. Ez a hozzáállás ugyanis hazug és képmutató, miközben a tolerancia mezében feszít – az a hit, amelyik megfelel ennek a követelménynek, önmagát sem veszi komolyan. Ez a hozzáállás nem kíván kevesebbet, mint hogy valaki meggyőződését, hitét, értékrendjét, csak nehogy “Nihilista” (valójában nem is nihilizmusról van szó) Pistát zavarja, mint valami háziköntöst, csak otthon viselje. A vallás mint hobbi és szabadidős kikapcsolódás – ebben a formában alig különbözik a tenisztől, vagy a bélyeggyűjtéstől. De mit árul el ez a felfogás arról, aki ezt képviseli?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
én kevésbé szeretem a magát felrobbantós muzulmán fundamentalistát,a templomban csúszómászó képmutató hívőt, aki a maga kis életében nyakra számra követi el kis és nem kis stiklijeit mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül,tetőzve ezt egyfajta magasabbrendűséget képviselve,vonaton mellémülős,végetnemérő hitretérítős macerát……tisztelem azt,aki őszintén él ,élni hagy,erkölcsi értéket képvisel a maga templomában és azon kívül is,nem vaskalaposan,hanem belülről meghallva azt,talán nem is tudva ,hogy ezt teszi…
akkor most maszatolok?
Kedves Lé!
Nem, nem maszatolsz. Nem ugyanarról beszélünk. Én arról a hazugságról beszélek, amelyik toleranciának tünteti fel magát, miközben nem az…….
„De mit árul el ez a felfogás arról, aki ezt képviseli?”
Én azt gondolom, sokkal inkább az elutasítást, mint a toleranciát, mely ez esetben a lenéző eltűréssel azonos. Aki nem vállalja fel hitét, abban nincs bizonyosság, tehát nem hívő, csak talán hiszeget. És valahol mélyen talán irigyli is a másik feltétel nélküli hitét…
A muzulmán fundamentalistához kapcsolódó gondolatodat első pillantásra elutasítottam, mert sokkal inkább érzem hite áldozatának, mintsem értékrendje építőjének.
Aztán az jutott eszembe, hogy az I. századbeli keresztények is feláldozták magukat hitükért.
Kérdem én: Mondhat itt ki ember Igazságot?
Kedves Csatangoloo!
Egyetértek, a muzulmán fundamentalistára talán még visszatérek……..:))
Lenne pár kérdésem:
Akkor hát mi a hit?Legalizált spiritualitás?Nem bántani akarok most hívő embereket.Ha a hitetlen elutasít és szerinted nem tolerál,akkor fordítsuk meg:
a hívő mennyire képes elfogadni,hogy a hitetlen nem hisz,vagy nem úgy hisz mint ő?
Ki az igazi hívő?Aki a vallását gyakorolja?Na és melyik vallást a sok közül?:-)
Kedves Lé, miért teszel fel kérdéseket, ha megvannak a saját válaszaid, amelyek rögzültek benned?
Lehet rosszul látom, de olyan érzésem van a kérdéseiddel kapcsolatban, hogy nem tudni akarsz dolgokat, vagy válaszokat a kérdéseidre, hanem vitatkozni velük, hogy “bebizonyítsd” nem igaz. Vagy, hogy akár, semmi sem igaz.
“vonaton mellémülős,végetnemérő hitretérítős macerát…..”-ilyen esetben, ha egyértelműen és kedvesen megmondanád, hogy nem szeretnél ebben a társalgásban részt venni, viszont köszönöd szépen, hogy gondolt rád, és megosztotta volna veled a hitét, nem lenne ilyen élményben részed. Legalábbis valószínűleg-nekem legalábbis bevált. Mert ha tényleg! tiszteled a másik hitét, a másik embert, akkor örülsz neki, hogy gondol rád, hogy jót akar neked az ő értékrendje szerint. Sértődöttség, harag, erőszakosság nélkül. Meg utólagos “duzzogás” nélkül. A vásár mindig kettőn áll.
Kedves Lé!
Még mindig nem ugyanabban a malomban őrölünk……nem érted a lényeget, és ha megbocsátod, nem is fejteném ki. Újra………
Kedves Fülöp,nem kell kifejtened újra….
Kedves P,
azért teszek fel kérdéseket,mert szeretnék rá választ kapni… velem gyakran előfordul,hogy nem értem a lényeget.Hogy Fülöp szavaival éljek,még csak a közelében sem járok annak a malomnak.
Tegnap azonban voltam egy előadáson,ahol végre megértettem,hogy a vallás egy út,és mindegy melyik valláson keresztül jutok el az önmegismerés, befeléfordulás és a lecsendesülés felé.Mivel ez eddig hiányzott az életemből,csak a külsőségeket,a felszínt vettem észre,ami számomra inkább taszító,semmint vonzó lett volna.
Kedves Lé!
P felvetése jogos volt, függetlenül attól, hogy igaza volt-e (micsoda paradoxon). A kommunikáció összetett műfaj, és nem csupán jót kérdezni nehéz, hanem jól is………
A másik része a dolognak, hogy kétségtelenül türelmetlen vagyok bizonyos kérdésekben. Ez összetett türelmetlenség, olykor gőgnek hathat – de mindegy is. Ugyan küzdeni kell a türelmetlenség ellen, de nem gondolom, hogy mindenestül kiirtandó lenne. A türelmetlenségnek is megvan a maga helye és szerepe……….miként az érvelésnek és a vitának is megvannak a maga határai. Nem lehet mindent meghatározni, elmondani, átadni……..
Igen,a szavak néha közénk állnak,híd helyett fal magasodik.Nekem hiányzik a mimika,a hangnem.Akkor éreztétek volna,hogy a stílus talán heves,de semmiképp nem bántó.
Kedves Lé, nem volt bántó (számomra). Írtam, hogy lehet rosszul látom, és lám így is volt.
Viszont ez az előadás jó lehetett.:)
Figyelj én azt mondom, nem kell hinni, meg vallásosnak lenni. Ez nem kell kérdése. A legtöbb embernél ez egészen egyszerűen úgy működik, hogy 1. ilyen nevelést kap, tulajdonképpen beleszületik, mint mondjuk a népi hagyományokba, vagy 2. kérdései vannak az ember valójával, a honnét-hovával és miérttel, úgy általában az élettel kapcsolatban, és olvas-hall-lát ezt azt, aztán egyszer csak találkozik olyan dologgal, ami felkelti az érdeklődését, aztán szép lassan megtalálja benne magát és magát a világban, és hasonló fontos dolgokat.
Vagy nem. 🙂
De ahol kérdés van, ott válasz is, és aki tényleg szeretne tudni, az fog is.
itt folytatom.
Szóval, jó, hogy vannak kérdéseid. Az ember valójával való foglalkozás épp olyan fontos, mint a kenyér a testének. Anélkül nagyon nehéz.
Szóval kívánom neked, hogy megtaláld a legtöbb kérdésedre a választ, és legyen sok örömben részed.
És én kérek elnézést, hogy türelmetlen voltam.
Kedves P,
köszönöm válaszod,örülök,hogy tisztázódott és,hogy nem sértettelek meg :),neked meg nincs is miért elnézést kérned.
Az egyes pont nálam kizárva ,nem kaptam vallásos nevelést.
A kettes alakulóban :)már egy ideje.
A kell az a dolog,amit úgy ismerek,hogy nálam mindíg ellenállást szül.Vagy így lettem összerakva,vagy van vmi korai emlékem ,amire nem emlékszem,csak a gyümölcsét hagyta itt nekem….tehát nekem fontos,hogy meggyőződésből csináljak vmit,a mézesmadzag -émelygős:)Nem azt mondom,hogy ez jó,csak azt,hogy ez van.
Kedves Fülöp,
a fákról szóló írásod nekem is nagyon tetszett,ismerem az érzést,amikor örömtáncot jár bennem a fa szépsége,bár úgy gondolom szavakkal ez nem kifejezhető :).Meg van itt az a dolog is,hogy visszamenőleg tekintve,nem voltam aktív a dicséretekben,pedig sokszor úgy éreztem megfogalmazol olyan dolgokat,amik bennem is megvannak,de vhogy nem kerülnek felszínre.Sokat tanultam tőled/általad.Ezért olvaslak,ezért teszek fel neked kérdéseket,sokszor nem figyelembe véve,hogy ugye nem vagy köteles ennek eleget tenni,ill.,hogy ez terhes lehet számodra.Ez most itt egy elnézést kérő és dicsérő üzenet is egyben.
Kedves Lé!
Csupán azért hallgatok, mert nehéz valamit is reagálni dicséretre………..de azért örülök, ha értelmét látod annak, hogy írok. 🙂
Kedves Lé, köszönöm!
Egyébként úgy gondolom az ember nagyon sok mindenre nem emlékszik, és néha egészen apró momentumok miatt változtatunk útirányt.
Olyan, hogy “kell” valójában nincs is, a “kell” dolgok is erőteljesen saját döntésünk eredményei. Persze ezt nehéz elfogadni. Pedig igazán jó gondolat.:)
Kedves p,
úgy tűnik,megint igazad van 🙂