Relatív vagyok

2009 szeptember 27. | Szerző: akinincs |

A filozófiai igénytelenség megtalálta modern csörgőjét, amit rázogathat kedvére: minden relatív, és a lépték változtatásával minden kérdés eltörpül, a Tejútról nézve pedig már minden egyforma.

A létem középpontja azonban nem a Tejúton van, és nem is relatív. A világegyetem lehet véges avagy végtelen, a létem középpontja akkor is bennem van. Élhet a világban akárhány ember, az a létem középpontját nem fogja eltolni semmilyen irányba.

Múlandó vagyok, és a csillagködből nézve porszem. Ezt a felismerést azonban meghagyom azoknak, akik szellemi restségből felülnek a léptékek szédítő távlatának. A hit, amely köré az életemet szervezem, meglehet, szintén múlandó, és velem fog pusztulni, de számomra létem szíve és közepe, ezért ölni és harapni is kész vagyok érte.

Mindenféle hit, amelyik magát relatívnak és múlandónak tartja, elveszíti belső dinamikáját, és máris vereséget szenvedett. Nem lesz képes kiteljesedni, és kibontani mindazt a potenciált, ami benne lakozik.

Akármilyen tágas a világ, a döntéseket itt kell meghoznom, és a döntéseim akármilyen csöppségek az idő és a tér végtelenjében, számomra élet-halál kérdését jelentik.

Felbonthatják a szöveteimet, nézhetnek távcsövön keresztül – a létem közepét nem fogják érteni, mert rossz a lépték, amin keresztül szemlélnek. A jelenségek megértéséhez sem a mikroszkóp, sem a távcső nem elegendő.

Nem hagyom, és nem tűröm, hogy az értékeimet felszínes emberek megkérdőjelezzék, csak mert megrészegültek a tudománytól, és már nem tudják, hogy milyen távlatból oldják fel az emberi lét alapjait és méltóságát.