Isten dicsőségére

2009 szeptember 22. | Szerző: akinincs |

 Az elmúlt időszak vallást és tudományt illető eszmefuttatásai elgondolkoztattak, és sok emléket idéztek föl bennem, amikor a múltban annyiszor racionalitásukra és tudományukra büszke emberek kérlelhetetlen magahívésével szembesültem.

Elöljáróban el kell mondani, mit is jelentett állam és egyház összefonódása, vagyis a vallás uralma: azt, hogy meghatározott fensőbb értékek szerint akarták a társadalmat megszervezni, megvédve a romboló és rossz tendenciáktól. Az Egyház valóban az élet minden területét szabályozni akarta egy magasabb eszme szellemében, ezért még akár egy tudományos felfedezés értékét is aszerint határozta meg, hogy az konstruktív, vagy roncsoló igazság.

Gondoltam, nem árt egy kis leltárt készíteni, hogy mennyi öröm szakadt ránk azzal, hogy leszámoltunk a vallásos babonával, elválasztottuk az államot az egyháztól. Itt a szabadság és a felvilágosodás kora – nézzük hát a vívmányait:

Az állam mindenféle erkölcsi korlátozás alól elszabadulva egyedül attól függ, hogy miként tudja manipulálni állampolgárait, akik a tudományos fejlődésnek köszönhetően tovább élnek összkomfortos körülmények között, vagyis hosszabb ideig lehetnek pótolható csavarok a gépezetben. Az állam erkölcstelenné válva (vagyis feladva az átfogó értékrend hitét), gyakorlatilag embertelenné vált, és ha teheti, ráront saját polgáraira, akiket lenéz – és miért ne nézne le, hiszen alattvalói majomból lett senkik, húscafatok, statisztikai számok, szociológiai alanyok, adminisztratív tételek, manipulált és megvett szavazatok.

Egyébként pedig egy király még csak nem is álmodhatott olyan hatalomról, eszközrendszerről, amit a mai bürokratikus állam tudhat a magáénak.

Az emberi méltóságot a legtöbb demokratikus alkotmány névleg garantálja, ám az emberek többsége emberhez méltatlan és értelmetlen munkával tölti élete jelentős részét, miközben sem méltósága, sem önbecsülése nincsen.

Az oktatás lélektelen és értéksemleges. Teljesen érdektelen és lélekölő információtömésre szakosodott. Nevelésről már szó nincsen – ahhoz ugyanis fel kellene adni az értéksemlegességet.

A tudomány eltiporta az emberi méltóságot, ami a legjobban az orvoslásban tűnik elő, ahol az ember csak egy munkadarab, aminek a meghibásodott részét specialisták gyógyítják (egész pontosan gyógyszerezik). Aki volt egészségügyi intézményben, az tudja, hogy ott nem embereket gyógyítanak, és inkább orvosi gyárakról van szó, mint humanitásról. Akinek pénze van, az látszólag ettől eltérő szolgáltatást kap, de a valóság az ő esetében is az, hogy csupán egy javítandó test.

A tudomány elvek nélkül amúgy is prostituált, ha megfizetik, bármit feltalál, kidolgoz. Teljesen mindegy, hogy hatákonyabb kínzás, emberkísérlet, tömegpusztító fegyver, tömegmanipuláció. A tudomány a máz és a propaganda felszíne alatt lélektelen és sátáni, az elszabadult ész fegyvere. 

Azt akarják elhitetni velünk, hogy boldogabbak lehetünk, és jobb társadalmat szervezhetünk, ha tudjuk, hogy nem a Föld a világ közepe, és hogy a majomtól származunk. Társadalmi és mindennapi értelemben ezek az igazságok haszontalan és romboló igazságok, és bár én mindig az Igazság elsőbbségét hirdetem, mégis azt mondom, hogy inkább élnék egy olyan társadalomban, amely a Teremtésben hisz, mert az a társadalom lehet, hogy “tudományosan” téved, de egészen biztosan emberséges.

A gazdasági kaszt minden erkölcsi szabályozás alól elszabadulva gyakorlatilag teljesen a saját érdekének rendel alá mindent, jószerével a tudományt is. Az alkalmazott kutatások finanszírozása és célja nem a világ megismerése, hanem a környezet maximális kihasználása. Persze a vicc az, hogy a merő önérdek és profithajhászás miatt tönkrevert környezet problémáját a tudomány hivatott megoldani, és míg az egyik oldalon rombol, a másikon eljátssza, hogy ő a megmentő. Vagyis a tudomány állítja elő a problémákat, amiket ő hivatott megoldani. Ördögi kör.

Mivel az állam értéksemleges, és mivel minden a gazdasági érdekről szól, túltermelés, mesterségesen felkeltett igények, destruktív és nihilista törekvések dominálnak, amiket a környezet kihasználásával lehet csak kielégíteni. Mindenütt erőszak, pornó, deviancia. Ezt úgy hívják, hogy szabadság. Az antiszociális magatartás dicsőítése, bűnözőkultusz, és tehetetlenség a romboló erőkkel szemben. A büntetési rendszer tehetetlen, és merőben pótcselekvés.

Miközben világbotrány lenne, ha az Egyház megpróbálná befolyásolni a törvénykezést, a valóság az, hogy lobbicsoportok, gazdasági szereplők minden további nélkül belenyúlnak a politikába, hosszútávú döntéseket, jogszabályokat befolyásolnak a saját érdeküknek megfelelően, és a társadalom rovására. Mindez azért, mert a gazdaság és az állam összefonódik, és mivel megszabadultak az Egyháztól, gyakorlatilag semmi nem szab gátat önérdekük érvényesítésének.

Azt mondják, hogy a szellem végre szabaddá vált, mert megszűnt az Egyház uralma. Ez magyarra lefordítva annyit tesz, hogy a társadalom töredéke, vagyis egy csoport művész és értelmiségi végre felszabadultan kérődzhet, évente váltogathatja filozófiáját tetszőleges nézeteket vallva, és olyan öncélú alkotásban fejezheti ki magát, ami javarészt divatjelenség, az enyészeté, és rajtuk kívül a kutyának nem kell. A társadalmi szabadság valójában az ő szabadságuk, mert a robotoló tömegek megfosztva még attól az értelmes léttől is, amit a vallás nyújtott a számukra, most már annyira sem szabadok, mint voltak annakidején, és körülményeik és igényeik miatt a “művészek és gondolkodók” szabadsága nekik semmit nem jelent, és semmit nem ad.

A társadalmat mint közösséget szétverték. Nincs más, mint egyéni érdek, individualizmus, önmegvalósítás. Az egész egy ideig vonzó, de végül unalomba és kiégésbe torkollik, mert ha az ember maga határozza meg a saját értékeit, ott minden lesz, csak állandóság és kiteljesedés nem. Közben mítoszokat kreálnak a végtelen lehetőségről, miközben hazugság az egész, mert a demokratikus berendezkedés sem tudja megszüntetni az elitizmust, a kasztosodást, valamiféle arisztokrácia kialakulását – a társadalom többsége röghöz kötött.

Miközben szabadon lehet válni, szerelmi házasságot kötni, karriert építeni, a boldogtalanság és a kapcsolatképtelenség az egeket veri. De legalább az Egyház nem szól bele – ez is valami, nem?

Ezekre a tényekre kellene büszkén tekintenünk, elvégre felvilágosultak vagyunk!

Szóval köszönet, hogy elhozták nekünk a tudományt és a szabadságot, köszönet, hogy már nem kell az Egyház uralmát nyögnünk. Most már minden sokkal jobb! Építjük a szebb jövőt. Csak nem tudom, hogy miért rettegek én ettől a szép jövőtől, és miért látom hazugnak és üresnek.