Isten dicsőségére
2009 szeptember 22. | Szerző: akinincs |
Az elmúlt időszak vallást és tudományt illető eszmefuttatásai elgondolkoztattak, és sok emléket idéztek föl bennem, amikor a múltban annyiszor racionalitásukra és tudományukra büszke emberek kérlelhetetlen magahívésével szembesültem.
Elöljáróban el kell mondani, mit is jelentett állam és egyház összefonódása, vagyis a vallás uralma: azt, hogy meghatározott fensőbb értékek szerint akarták a társadalmat megszervezni, megvédve a romboló és rossz tendenciáktól. Az Egyház valóban az élet minden területét szabályozni akarta egy magasabb eszme szellemében, ezért még akár egy tudományos felfedezés értékét is aszerint határozta meg, hogy az konstruktív, vagy roncsoló igazság.
Gondoltam, nem árt egy kis leltárt készíteni, hogy mennyi öröm szakadt ránk azzal, hogy leszámoltunk a vallásos babonával, elválasztottuk az államot az egyháztól. Itt a szabadság és a felvilágosodás kora – nézzük hát a vívmányait:
Az állam mindenféle erkölcsi korlátozás alól elszabadulva egyedül attól függ, hogy miként tudja manipulálni állampolgárait, akik a tudományos fejlődésnek köszönhetően tovább élnek összkomfortos körülmények között, vagyis hosszabb ideig lehetnek pótolható csavarok a gépezetben. Az állam erkölcstelenné válva (vagyis feladva az átfogó értékrend hitét), gyakorlatilag embertelenné vált, és ha teheti, ráront saját polgáraira, akiket lenéz – és miért ne nézne le, hiszen alattvalói majomból lett senkik, húscafatok, statisztikai számok, szociológiai alanyok, adminisztratív tételek, manipulált és megvett szavazatok.
Egyébként pedig egy király még csak nem is álmodhatott olyan hatalomról, eszközrendszerről, amit a mai bürokratikus állam tudhat a magáénak.
Az emberi méltóságot a legtöbb demokratikus alkotmány névleg garantálja, ám az emberek többsége emberhez méltatlan és értelmetlen munkával tölti élete jelentős részét, miközben sem méltósága, sem önbecsülése nincsen.
Az oktatás lélektelen és értéksemleges. Teljesen érdektelen és lélekölő információtömésre szakosodott. Nevelésről már szó nincsen – ahhoz ugyanis fel kellene adni az értéksemlegességet.
A tudomány eltiporta az emberi méltóságot, ami a legjobban az orvoslásban tűnik elő, ahol az ember csak egy munkadarab, aminek a meghibásodott részét specialisták gyógyítják (egész pontosan gyógyszerezik). Aki volt egészségügyi intézményben, az tudja, hogy ott nem embereket gyógyítanak, és inkább orvosi gyárakról van szó, mint humanitásról. Akinek pénze van, az látszólag ettől eltérő szolgáltatást kap, de a valóság az ő esetében is az, hogy csupán egy javítandó test.
A tudomány elvek nélkül amúgy is prostituált, ha megfizetik, bármit feltalál, kidolgoz. Teljesen mindegy, hogy hatákonyabb kínzás, emberkísérlet, tömegpusztító fegyver, tömegmanipuláció. A tudomány a máz és a propaganda felszíne alatt lélektelen és sátáni, az elszabadult ész fegyvere.
Azt akarják elhitetni velünk, hogy boldogabbak lehetünk, és jobb társadalmat szervezhetünk, ha tudjuk, hogy nem a Föld a világ közepe, és hogy a majomtól származunk. Társadalmi és mindennapi értelemben ezek az igazságok haszontalan és romboló igazságok, és bár én mindig az Igazság elsőbbségét hirdetem, mégis azt mondom, hogy inkább élnék egy olyan társadalomban, amely a Teremtésben hisz, mert az a társadalom lehet, hogy “tudományosan” téved, de egészen biztosan emberséges.
A gazdasági kaszt minden erkölcsi szabályozás alól elszabadulva gyakorlatilag teljesen a saját érdekének rendel alá mindent, jószerével a tudományt is. Az alkalmazott kutatások finanszírozása és célja nem a világ megismerése, hanem a környezet maximális kihasználása. Persze a vicc az, hogy a merő önérdek és profithajhászás miatt tönkrevert környezet problémáját a tudomány hivatott megoldani, és míg az egyik oldalon rombol, a másikon eljátssza, hogy ő a megmentő. Vagyis a tudomány állítja elő a problémákat, amiket ő hivatott megoldani. Ördögi kör.
Mivel az állam értéksemleges, és mivel minden a gazdasági érdekről szól, túltermelés, mesterségesen felkeltett igények, destruktív és nihilista törekvések dominálnak, amiket a környezet kihasználásával lehet csak kielégíteni. Mindenütt erőszak, pornó, deviancia. Ezt úgy hívják, hogy szabadság. Az antiszociális magatartás dicsőítése, bűnözőkultusz, és tehetetlenség a romboló erőkkel szemben. A büntetési rendszer tehetetlen, és merőben pótcselekvés.
Miközben világbotrány lenne, ha az Egyház megpróbálná befolyásolni a törvénykezést, a valóság az, hogy lobbicsoportok, gazdasági szereplők minden további nélkül belenyúlnak a politikába, hosszútávú döntéseket, jogszabályokat befolyásolnak a saját érdeküknek megfelelően, és a társadalom rovására. Mindez azért, mert a gazdaság és az állam összefonódik, és mivel megszabadultak az Egyháztól, gyakorlatilag semmi nem szab gátat önérdekük érvényesítésének.
Azt mondják, hogy a szellem végre szabaddá vált, mert megszűnt az Egyház uralma. Ez magyarra lefordítva annyit tesz, hogy a társadalom töredéke, vagyis egy csoport művész és értelmiségi végre felszabadultan kérődzhet, évente váltogathatja filozófiáját tetszőleges nézeteket vallva, és olyan öncélú alkotásban fejezheti ki magát, ami javarészt divatjelenség, az enyészeté, és rajtuk kívül a kutyának nem kell. A társadalmi szabadság valójában az ő szabadságuk, mert a robotoló tömegek megfosztva még attól az értelmes léttől is, amit a vallás nyújtott a számukra, most már annyira sem szabadok, mint voltak annakidején, és körülményeik és igényeik miatt a “művészek és gondolkodók” szabadsága nekik semmit nem jelent, és semmit nem ad.
A társadalmat mint közösséget szétverték. Nincs más, mint egyéni érdek, individualizmus, önmegvalósítás. Az egész egy ideig vonzó, de végül unalomba és kiégésbe torkollik, mert ha az ember maga határozza meg a saját értékeit, ott minden lesz, csak állandóság és kiteljesedés nem. Közben mítoszokat kreálnak a végtelen lehetőségről, miközben hazugság az egész, mert a demokratikus berendezkedés sem tudja megszüntetni az elitizmust, a kasztosodást, valamiféle arisztokrácia kialakulását – a társadalom többsége röghöz kötött.
Miközben szabadon lehet válni, szerelmi házasságot kötni, karriert építeni, a boldogtalanság és a kapcsolatképtelenség az egeket veri. De legalább az Egyház nem szól bele – ez is valami, nem?
Ezekre a tényekre kellene büszkén tekintenünk, elvégre felvilágosultak vagyunk!
Szóval köszönet, hogy elhozták nekünk a tudományt és a szabadságot, köszönet, hogy már nem kell az Egyház uralmát nyögnünk. Most már minden sokkal jobb! Építjük a szebb jövőt. Csak nem tudom, hogy miért rettegek én ettől a szép jövőtől, és miért látom hazugnak és üresnek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Kedves Fülöp!
Egyelőre csak egy ötöst voltam képes nyomni. Gondolatok sorozatát indítottad el, csak időt kell varázsolnom. :-)))
Szellőszagú szép napot!
Kedves Fülöp!
A kasztosodás kifejezés keltette fel bennem évekkel ezelőtti beszélgetések emlékét. Egy régi munkatársammal reggelente egy zacskó savanyúkáposzta eszegetése közben (én, mert kecskemód szeretem, ő meg krónikus másnaposságát kezelte vele) beszélgettünk mindenféléről, de a kasztrendszernél rendszeresen elakadtunk, mert nem jutottunk közös nevezőre. Én vehemensen berzenkedtem, ítélkeztem és elítéltem, ő meg szelíd nyugalommal szintén hajthatatlanul állította a maga meglátásait. Miszerint most is és nálunk is vannak kasztok, íratlan kasztok. Mert a folyó nem lehet meder nélkül, a legtöbb embernek jól behatárolt biztonságot nyújtó közösségi rendszerre van szüksége, nincs is ezzel gond azoknál, akik úgymond érzik, hol a helyük, és elfogadják, viszont a periférián lévők nem tudnak mit kezdeni magukkal, mert nincs hovatartozás tudatuk. (Csak a halála után – elvitte a mája – értettem meg, hogy önmagáról beszélt.) Én váltig állítottam, hogy nem lehet az embert bebetonozni, micsoda dolog az , hogy aki többre hivatott, többet érez magában, annak ne legyen lehetősége kilépni, átlépni ezeket az akár törvényesített, akár íratlan határokat! Ez igazságtalan, és igenis a kasztrendszert a világból ki kell seprűzni.
De ő csak mosolygott és azt mondta: kevesebb az a szenvedés, ami a kitörni vágyót partok közé szorítja, mint az, ami a parttalansággal jár. Én meg rágtam a savanyúkáposztát, és azt mondtam, hogy az én szabad lelkem elpusztulna ilyen szigorú korlátok között. Ő meg – az értékes, művelt, tudásában, emberségében kincset érő – a parttalansága következtében lett alkoholista, és halt meg idejekorán.
Elgondolkodtató…
Az oktatással kapcsolatos gondolataimat holnapra hagynám, meg az irányított demokrácia kérdését is.
:-)))
Szép estét!
Kedves Csatangoloo!
Jó reggelt, és kíváncsian várom………………:))
„Az oktatás lélektelen és értéksemleges.”
Kedves Fülöp!
Elmosolyintottam magam. Olyan finoman fogalmaztál…:-)))…értéksemleges.
Társadalmunk – az egészségügy után – legnagyobb darázsfészke. Mindenki ért hozzá, mindenki beleszól, négyévenként megreformálják, és rendre kiöntik a fürdővízzel együtt a gyereket is. Ugyanis sikerült olyan masszát kavarni az egészből, hogy a kívülálló abszolút nem látja át, és gyakran még a benne lévők sem tudják elkülöníteni azt, hogy most mit is volna érdemes kiszórni, és mi az amit feltétlen meg kellene tartani, és mi az amit tényleg a korhoz kellene igazítani, modernizálni? Mennyi liberalizmust szabad beengedni, és mi az, amit még véletlen sem?
Közoktatásunk lassan de eredményesen a közhülyítésbe folyik át. És hogy lélektelensége ellenére még mindig eredményeket tudnak felmutatni az iskolák, az annak a maradék lelkét el nem adó pedagógusnak köszönhető, akik szembeszállva minden megvetéssel még nem mentek el ügynöknek, banki dolgozónak, biztosítási szakembernek, vállalkozónak, logisztikusnak, és ráadásul a szakmájukhoz is értenek. Akik még mindig hisznek valódi értékekben, és olykor még nevelni is próbálnak, bár nem ritka, hogy meghurcolják őket érte.
A magyar oktatás régesrég nem a gyerekről és a tudásról szól. A gyerek benne az utolsó. A döntő a létszám, lehetőleg minél nagyobb, ne kelljen annyi tanárt fizetni, végtére is a galád semmilyen gazdasági hasznot nem hajt, nem állít elő kézzelfogható hasznot, csak viszi a pénzt! Hogy állítólag a jövő generáció van a kezében, hogy a szülők kincséért kell felelnie, lehetetlen feltételek mellett, ugyan kérem, kit érdekel az? Lényeg a normatív támogatás, megfelelni a jogi előírásoknak, első az adminisztráció, mert jön az ÁSz, a Gesz, az Okév meg az Ombudsman.
Az iskolákat bezárják, a megmaradókat gyerekvadászatra kényszerítik, ennek érdekében meghülyítik a szülőket is, és szegények szemében már nem is iskola az, amelyik nem tanít első osztálytól fogva legalább két nyelvet, és nincs benne emelt szintű matematikaoktatás. A legújabb őrületről, a különféle országos és nemzetközi ilyen-olyan mérések és kompetenciákról amiket közzétesznek és felvételikbe számítanak be, már ne is tegyek említést.
Hogy a gyereknek játszani kéne? Mozogni, gyurmázni, mesét hallgatni a mesekönyvből? Hogy van egy veleszületett érdeklődése, kíváncsisága, amit ki kellene használni, és nem a tanárnak kellene folyton a gyereket faggatni, hanem hagyni kellene, hogy a gyerek kérdezzen? Hogy a kamasz mellé egy hiteles felnőtt kéne, aki nemcsak a megemészthetetlen tananyagot tömi a gyerekbe, hanem erkölcsi normákat is? Na ne tessék fárasztani kérem! Ha túl tisztességes lesz az a gyerek, még eltapossák! Már hat éves kortól a diploma lebeg a szülők szeme előtt, mert elhitették velük, hogy ez vezet a boldogsághoz. Mindent megvalósíttatni a gyerekkel, amit nekik nem sikerült elérni. (tudásalapú társadalom, hja ahhoz nem ilyen út vezet…)
A Nevelési Tanácsadó várakozójában meg még délután ötkor is üldögélnek vizsgálatra várók, és idestova minden negyedik gyerekről kimutatják, hogy tanulás vagy viselkedés zavaros.
Pedig nyomorult gyereknek semmi baja, csak nem lehet gyerek, nem tudják nevelni, és a pedagógusnak sem engedik meg, hogy nevelje, olyan csodáról meg csak néha hallani, hogy a szülő meg a pedagógus együtt, nem egymás ellenében…
Háborog a szülő, háborog a tanár, és senki nem tesz semmit. Jellemző.
A határtalan gyávaság honol és hagyják, hogy felnőjön egy nem értéksemleges – Kedves Fülöp, ahogy a magyar oktatásra megjegyezted – , hanem egy értékvesztett generáció.
Akiket még a mostaniaknál is jobban lehet majd manipulálni.
Jaj, Kedves Fülöp, majd elfeledtem köszönni és szépestét kívánni!
:-)))
Szép estét!
Kedves Csatangoloo!
Köszönöm szenvedélyes kiegészítésedet……:)))
Még tartozol a demokrácia tárgyában……..:))
Szép napot! :))
Kedves Fülöp!
Tartozásom vagyon….
Igazából nem arról szeretnék írni, hogy mit jelent a demokrácia, a szó eredete, meg mit tartott róla Platón meg Arisztotelész, és hogy milyen változásokon ment át az értelmezése az évezredek folyamán, mert biztos vagyok benne, hogy te ezt százszor jobban tudod nálam. Én inkább az én hétköznapi egyszerű kis meglátásaimat vetném papírra.
Lényeg az, hogy egy demokratikusnak nevezett társadalomban élünk, ahol a nép mindenféle jogokkal bír, tehát jogállamban.
Hogy egyszerűbb legyen a dolog, a demokráciában a választópolgárok választásaik révén tulajdonképpen átruházzák hatalmukat, rábízzák valaki(k)re érdekképviseletüket.
Óhatatlan, hogy a feljogosítottaknak ne legyen egy saját elképzelésük is, amit bizony a legtöbben elé helyeznek a képviseltek érdekeinek. S nem elég ez, akkor még rajtuk kívül van egy rakás más képviselő, akikkel közös nevezőre kell(ene) jutni, akikkel egyezkedni kell. Meg kell győzni a másikat, meg kell hallgatni a másikat, okosan kellene érvelni, toleránsnak lenni, szóval rendkívül hosszadalmas a dolog, és nem biztos, hogy a várt eredmény születik meg. Egy csomó jó elképzelés futhat zátonyra, mert hozzá nem értésből vagy irigységből leszavazzák.
Egyszóval a demokrácia rendkívül nehéz műfaj, a legnehezebb műfaj. Fárasztó és időigényes. De azért igazat adnék az öreg Churchill-nek, miszerint: “A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél.”
Bizony diktálni sokkal egyszerűbb lenne. Különösen azoknak a fejében forog ez a gondolat, akik már szert tettek bizonyos előnyökre, hatalomra, és még többet akarnak.
Irányítani, uralkodni szeretnének.
De hát demokrácia van. Valamilyen szinten be kell tartani a játékszabályokat.
Elkezdik hát módszeresen kiépíteni az irányított demokráciát. El kell hitetni a néppel, hogy befolyással bír az eseményekre. Először is, nincs szükség gondolkodó emberekre. Ők nem irányíthatók. A népet le kell butítani, de lehetőleg úgy, hogy ne vegye észre. Kiváló eszköz rá a média. A reklámokból folyik, hogy milyennek kell lenned, ím a minta, nem baj ha te nem vagy okos, elég, ha a mosópor intelligens, vásárolj, költs! A pénz tesz boldoggá, anélkül nem is vagy ember!
A híradókból folyik a rémület, a megfélemlítés, a depressziókeltés, szerencsétlenségek, vírusok, terroristák, gazdasági válság.
Az oktatást a reformok égisze alatt le kell zülleszteni, de úgy, hogy olybá tűnjön, legfontosabb a tudás. A diszkrimináció elkerülése okán lassan már az is leérettségizik, aki végigbukdácsolta az alsó tagozatot. Papírja lesz róla, hogy okos. Mi kell még?
A lebutítás eredményes, az eladósítás eredményes, a megfélemlítés eredményes, kész a befolyásolható, irányítható tömeg, az a kevés gondolkodó, aki megmaradt, már nem jelent veszélyt. Nagyrészük megvásárolható. A hazugságok és igazságok szándékos ferdítése oly mértékű, hogy az emberek belefásultak a kibogozásukba. Szabad az út, lehet dirigálni! Nem az lesz, amit a nép akar, hanem amit az uralmon lévő kormányzat. Az istenadta nép asszisztálásával.
Hát valahogy így működik a demokrácia nálunk, ma. Az én olvasatomban.
Ui:
A társadalom töredékére vonatkozó szabadság gondolatához lenne majd még hozzáfűznivalóm, de most nem teszek időbeli ígéretet.
:-))))
Kedves Fülöp!
Kívánom, hogy legyen szép és derűs hétvégéd!
Kedves Csatangoloo!
Mindenképpen köszönöm, hogy elmondod a gondolataidat. Sokat jelent, hogy ha érdemi reakciókat láthatok……….:)))
Szép estét! 🙂
Kedves Fülöp!
Újabb gondolataim, ha nem haragszol…:-)))
Nem hiszem, hogy a társadalmi szabadság csupán egy csoport művész és értelmiségi szabadságát jelentené, és hogy csupán a nézetek változtatgatásának lehetőségét kéne észrevenni benne. Természetesen benne van a divatművészet és annak öncélúsága is!
A művész minden korban megteremtette a maga szabadságát.
Egyéniségükön a kibontakozás, az önmegvalósítás vágya úgy uralkodik, mint emberállaton a nemi ösztön. A koruk előtt járnak, ezért van az, hogy a valódi tehetséget csak az idő igazolja. A kortárs egyen-divat alkotások, amiről szót ejtesz, valószínűleg nem maradnak meg az utókor palettáján. Nem mindig az a nagy, aki a jelenben elismert. Nem hiszek sem Picasso, sem Szász Endre örökkévalóságában. Jó menedzsmentjeik voltak….ennyi.
Azonban azt el kell ismerni, hogy a művészi szabadság sok embernek hozott pozitív életérzést a mindennapjaiba, zenében, irodalomban, képzőművészetben egyaránt. (Elég arra gondolni, hogy az impresszionistákat milyen értetlenséggel fogadták, s ma mennyi embernek nyújtanak élvezetet alkotásaikkal, de példálózhatnék zenével vagy színjátszással is.)
Hogy hol a robotoló köznapi ember szabadsága? Ez tényleg nehezen lelhető fel.
Talán nem él a jogaival. Gyáva hozzá.
Oly mértékben küszködik mindennapjaiért, kapaszkodik a pénzért és tárgyi-anyagi javakért, hogy megalkuszik.
S mivel az „átkos” csupán áldemokrácia volt, a valódi szabadságjogokkal ezek az emberek nem tudnak mit kezdeni. Most lehetett/kellettt volna megtanulniuk, de nem tették. Hagyták szétverni a szakszervezeteket.
Az értelmiség?
Látod, ez megint érdekes. Épp annyira konformista, mint lázadó. A háttérben maradva mindig megteremtette valamilyen szinten a maga szabadságát. Okossággal, leleményességgel, sajnos gyakran alattomossággal is.
Sosem vetettem meg a hajléktalanokat. Ha előfordul, hogy kérnek (önérzetesek, nem nagyon teszik), adok. Pedig tudom, hogy alkoholra költik, nem kenyérre…mégis…Arra van szükségük. Érdekes lélektanuk van. Önszáműzetés, önkirekesztés az övék, jelezve megvetésüket a társadalom iránt. Ők így demonstrálnak, így küzdenek elbitorolt jogaikért. Szabad akarattal.
Elkanyarodtam: szóval hiszem, hogy a szabadság nem egy szűk rétegé. Lehetne mindenkié, aki érdemes rá, aki mer, aki élni képes vele.
Heltai sorai jutnak eszembe:
„Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd !
Tudd meg : szabad csak az,
Aki oly áhítattal mondja ki,
Mint Istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
(…)
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak…
Gyáva rab vagy.”
Kedves Csatangoloo!
Ezen beírásodat nagyon vitatnám………..legközelebb. :))
Szép napot! 🙂