A vallásoknak is van evolúciója, és kell is hogy legyen, hiszen nem lehet elégséges ugyanaz a hit, miközben minden változik. A kihívások, amelyek a vallást érik (és nem csak a vallást!), akár végzetesek is lehetnek. Azok a vallások, amelyek bizonyos szempontból életképtelennek mutatkoztak, nem tudtak megújulni, válaszaik már elégtelenek voltak a megváltozott helyzetben, azok eltűntek, elbuktak.
A vallás ‘várható élettartama’ már az elején bele van kódolva. Eleve a nemzeti, törzsi istenek, akik nem képesek univerzális válaszokra, nem válhatnak egy másik nép istenévé, halálra vannak ítélve. Fontos még a filozófiai, szellemi potenciáljuk: még felkapott eszmékkel is előfordulhat, hogy nem hozható ki belőlük több, és divatjelenségként végzik. Nincs tartalékuk.
A vallási szervezetek a vallással és társadalommal párhuzamosan fejlődnek. Az animizmus elég lehet egy vadászó törzs számára, de egy nagyvárosi közegben több mint kevés.
Kezdetben összegyűlik néhány ember, akik ugyanazt a hitet vallják. A hit összekapcsolja őket, közösséggé szerveződnek általa, indentitásra tesznek szert.
Minden közösségben, nem csak a vallásiban, természetes módon kialakulnak szerepkörök. Lesznek vezetők, vezetettek. Lesz, aki szeret ügyet intézni, más az elméleti spekulációkban jó, a harmadik nagyszerű szervező, a negyedik inkább megélni szeretné hitét, az ötödik művészi hajlamú, és hitének megfelelő alkotásokkal gazdagítja a gyülekezetet. Szóval egy közösség nagyon sokféle mentalitást egyesít. Önkéntelenül elválik, hogy kiből lesz pap, teológus, templomszolga, egyszerű hívő.
Ha a közösség komolyan veszi a hitét, akkor már az elejétől fogva kérdésekkel fog szembesülni. A kérdések a hit és a világ viszonyára fognak vonatkozni. Lesznek etikai, filozófiai, teológiai kérdések. Ezeket meg kell válaszolni, mert a megválaszolatlan kérdések felbomlaszthatják a hitet. Az a hit, amely nem tud érvényes válaszokat kínálni a tagjainak, elveszíti az összetartó erejét. Meghal.
Ezért a vallások története és evolúciója a szüntelen reflektálás a változó világra.
A felmerülő kérdések vitákhoz vezetnek, a viták során pedig kiválasztódik a hivatalos válasz. Hogy ne kelljen ugyanazokat a vitákat újra meg újra végigjátszani, általában kodifikálják a jónak tűnő válaszokat, ami persze nem garantálja örökérvényűségüket.
A kodifikálással, a közösség történetének lejegyzésével, a gyülekezet kiemelkedő személyiségeinek számontartásával, a szabályok finomodásával és gyarapodásával kialakul a hagyomány. A hagyomány minél gazdagabb, az egyszerű hívő számára annál áttekinthetetlenebb. A hívőnek, aki nem akarja minden idejét a hitére áldozni, nincs ideje, energiája és képessége, hogy a hagyományt egészében elsajátítsa, ezért képletesen megbíz olyan személyeket, akik helyette teljes idejüket a hit megélésének szentelik, tehát specialistákká válnak, és a hívő életében felmerülő kérdéseket a hagyomány alapján meg tudják válaszolni. Akik képzettségük és képességük révén a hívek közösségét képviselni tudják a világban.
Mert a világ nem minden pillanatban békés hely, minden hitet (nem csak a vallásost) támadások, kritikák érhetnek a külvilág részéről. Ezek lehetnek szellemi kihívások, politikai természetűek, konfliktusok más közösségekkel. De a támadás jöhet belülről is, olyan személyek részéről, akik a hitet el akarják téríteni, új értelmezést akarnak neki adni, tehát teljesen meg akarják reformálni. Ilyenkor a valláson belül háború alakul ki, és amelyik álláspont győz, az viheti tovább a boltot, miközben a másik álláspont képviselőinek java kiválik, vagy behódol.
Míg az elején a kisközösség hitéhez nem volt szükséges képzett pap, elég volt valamelyikük, aki elhivatottságánál fogva lelki vezetője és támasza lett a többieknek, addig a vallás növekedésével és szellemi gyarapodásával már nem elégséges az ilyen alulról és esetlegesen kiválasztódó vallási vezető. A felhalmozott tudás és tapasztalat szervezett oktatást, intézményi hátteret igényel. Továbbra is az elhivatottak fognak jelentkezni, de most már nem magukra utalva tevékenykednek, hanem rendszerezett ismereteket kapnak, képzik őket, és valamilyen beavatásban részesülnek, amely úgymond felszenteli őket.
……………..