Aki megérteni szeretne egy jelenséget, az összefüggések feltárásán fáradozik, és méltányosságra, igazságosságra és becsületességre törekszik.
Aki ítélkezni akar, az példákat keres elfogultságának igazolásához, a méltányosságot, igazságosságot és becsületességet pedig félredobja – a pozitív példákat el fogja hallgatni, a negatívakat pedig túlhangsúlyozza.
Aki megértésre törekszik, annak kérdései vannak, és minden válasz újabb kérdést szül benne, mert igyekszik a jelenség mélyére hatolni.
Akit elfogultság vezérel, az olyan kérdéseket tesz fel, amelyekből a valódi érdeklődés hiányzik. A kérdése már sugallja a választ, az ítéletet.
Aki megértésre törekszik, annak számára nincs tudás, ami elég lenne, mert minden részletet szeretne feltárni – és ítéletére ezért jellemző, hogy minden szempontot tekintetbe vesz.
Aki elfogult, annak nem kellenek a részletek, az árnyalatok, ezért önkényes és kiragadott példákat gyűjt, és nem tudása, hanem példatára van. Példái azonban összefüggéstelenek, ám ő mégis úgy tünteti fel őket, mintha összetartoznának.
A megismerés tudáshoz vezet, és mert tudás, ezért képes tárgyilagosan beszélni a jelenségről, úgy, hogy személyes véleménye rejtve marad. Az elfogultság nem rendelkezik tudással, ezért előadása mindig egyértelművé teszi álláspontját.
Röviden ennyit arról, hogyan válasszuk el azt, akiben valódi tudásszomj és érdeklődés van, attól, aki csak ítélkezni akar.
Az elfogultság, előítéletesség az ember alacsonyabb szféráihoz tartozik: felfüggeszti nyitottságát, kíváncsiságát, és nem a tudás, hanem éppen a tudatlanság útjára vezeti.
Megérteni egy jelenséget mindig fáradtságosabb, kevésbé hálás, mint pusztán elítélni. Az elfogult ítélkezés mögött gyakorta szellemi restség, lustaság és önhit áll. Ezért van, hogy nyitott és megfontolt ember sokkal kevesebb van a világban, mint elfogult, előítéletes és lezárt (mától eggyel többet ismerek).
Aki csak ítélkezni akar, azt kerüljük el!