A gyűlölet pszichológiája

2009 szeptember 5. | Szerző: akinincs |

A képen eltorzult arcokat láthatunk, talán éppen a gyűlölettől torzultak el. A gyűlölet is démon, amely hatalmat nyerhet az ember felett, és még azt is elnyomhatja benne, ami jó. A gyűlölet vezérelte ember önmagát mérgezi meg, és bár lehetőségeihez mérten árthat a másiknak, mégis elsősorban a saját lelkében végez rombolást.

A gyűlöletet fel lehet ismerni szóhasználatáról, indulatáról, egzaltáltságáról. A gyűlölet lemond arról a törekvésről, hogy megismerje, megértse a másikat, nem kíván árnyalt lenni, tehát nyitottságát felfüggeszti. A gyűlölet lényege, hogy a másik ne is legyen. De ne csupán a társaságában, hanem úgy általában, és ha lehet, akkor sehol ne legyen.

A gyűlölet, mivel nem megismerés, hanem negatív szándék, nem érvel, hanem ürügyeket keres. Minden, amit a másik tesz, gondol, szól, az rossz. Teheti mindennek az ellenkezőjét, az is rossz, mert ő teszi. A másikban nincs semmi jó, minden lépése csak újabb bizonyíték hitványságára. Ez a gyűlölet logikája.

Jóindulatú emberek gyakorta elkövetik a hibát, hogy érvelnek a gyűlölettel szemben. Azt gondolják, hogy a gyűlölet képes gondolkozni, véleményét árnyalni. A gyűlölet azonban mindehhez gyenge, és már rég átadta magát érzéseinek, elfogultságának, ezért már maga sem észleli, amikor hamisít.

A gyűlöletnek ugyanis természetéből fakadóan szüksége van a hamisításra. Nincs ember a földön, aki csak jó, vagy csak rossz lenne. A gyűlölet mégis csak rossznak akarja látni és táttatni a másikat, ez pedig hamisítás és torzítás nélkül nem megy. Be kell sároznia, le kell rántania, el kell vitatnia az erényeit, meg kell rágalmaznia, indulatból vagy tudatosan félre kell magyaráznia a másik tetteit. 

A gyűlölet minél inkább tombol, annál inkább elveszíti a józanságát, annál radikálisabb, annál több tévedést követ el. A tévedés azonban csak fokozza dühét, mert ha szembesítik azzal, hogy rosszul látja a helyzetet, téved, csúsztat, az számára megszégyenülés, ami miatt megint áldozatát okolja, és tehetetlennek érzi magát, hiszen nem ér célba.

Mivel a gyűlölet nem megismerni akarja a másikat, hanem eltaposni, ezért vádakat fogalmaz meg. Ha a vádakat meg is lehetne cáfolni egyenként, akkor sem változna semmi, mert a szándék van előbb, és utána jön a módszer, az eszköz. Minden megcáfolt vádra jut tíz újabb. A vád amúgy is csak álca, mert a gyúlölködő nem akarja vállalni, hogy ő pusztán gyűlöl, a gyűlöletét objektív és igaz köntösbe akarja bújtatni. Igazolni akarja elfogultságát – ha nem is maga előtt, de a világ előtt mindenképpen. Azt szeretné, ha mindenki úgy látná a gyűlölt személyt, mint ő.

A gyűlölet odáig fajulhat, hogy már azokra is haragszik, akik nem osztják az ő gyűlöletét, és nem gyűlölnivalót látnak a másikban.

Az, hogy ki hogyan gyűlöl, erősen jellemzi emberi minőségét, és hatalmi helyzetét. Józsi bácsi megmérgezi a szomszéd tehenét, a doktor úr megfúrja fiatalabb kollégájának előléptetését, a történész epés kritikát ír riválisának könyvéről, és annak minden érdemét elvitatja, az SS-Brigadeführer haragosát koncentrációs táborba viteti.

A gyűlölet lehet közönséges, vagy kifinomult. Minél elegánsabb és kifinomultabb, annál rejtettebb, annál fondorlatosabb, ám mindez a lényegen nem változtat. A gyűlölet a másikat “megfojtani” akarja, létét kiiktatni, ellehetetleníteni.

Mondhatjuk valaki mentségére, hogy csupán a gyűlölet beszél belőle, de véssük észbe: az a mérték, amennyire valaki átadja magát a gyűlöletnek, elveszítve a kontrollt, és a szóhasználat, a viselkedés abból az emberből születik, őt jellemzi, és nem lehet a gyűlöletre fogni csupán. Nehéz egy intelligens, kifinomult, arisztokratikus emberről feltételezni, hogy ha gyűlöl valakit, akkor közönséges útszéli stílusban fog megnyilatkozni, elveszítve méltóságát is.

A gyűlölet párbeszédképtelen, és minél nyíltabb, annál inkább belekormányozza magát egy olyan végletes helyzetbe, amelyből már nincs számára visszaút. Elég elgondolni a jelenetet, ahogy a gyűlölködő az érvek hatására a fejéhez kap, és azt mondja beismerőn: “tévedtem”. Abszurd gondolat, ez könnyedén belátható.

Ha tehát felismerjük a gyűlölet arcát, hangját, stílusát, akkor nyugodtan beismerhetjük, hogy kívülről nem gyógyítható, legfeljebb az idő enyhítheti a tüneteket. Minden ellenvetés, győzködés, gúny, visszavágás csak életben tartja a gyűlöletet, meghosszabbítja, mert minden helyzet, amely a gyűlöletet megnyilatkozásra készteti, igazolja a létét saját maga számára, és táplálja, mert kedvenc témájáról beszélhet, arról, akit gyűlöl.

A gyűlölet tehát negatív szerelem, mert állandóan keresi az alkalmat, hogy választottjáról szólhasson.

Azt is észben kell tartani, hogy a gyűlölet méreg, és azt is mérgezi, aki érintkezik vele. A gyűlölködő ugyanis annyira kivetkőzhet humánumából, hogy akár meg is rendítheti a normális emberek hitét, természetes bizalmát, akár elszenvedői, akár nézői.